Email Jelszó

Elfelejtett jelszó

 

Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő

Magyarország és az EU országainak közbeszerzési hirdetményei

Elektronikus közbeszerzések 2018-tól 2018-01-12

2018. januárjától jelentős változás várható a közbeszerzések területén Magyarországon: a papír alapú közbeszerzési eljárásról teljes egészében átállhatunk az elektronikus úton történő lebonyolításra. Egyelőre még csak válaszható opcióként, de már elérhető az új elektronikus rendszer, azonban a kötelező átállásra is fel kell készülnünk legkésőbb 2018. április 15-ig!

Hazánkban egységes elektronikus közbeszerzési rendszer került kialakításra, melynek használata minden ajánlatkérő és ajánlattevő számára kötelező lesz. Az irányelvi elvárások értelmében a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérők és az ajánlattevők, illetve részvételi jelentkezők közötti interakciók során kizárólag az elektronikus út lesz igénybe vehető a hagyományos papíralapú kommunikáció helyett. Az első lépés a rendszerbe való regisztrálás, amit https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap lehet megtenni. Már most is lehetőség van megismerkedni a honlap felépítésével, aktív eljárások megjelenésére pedig idén januártól lehet számítani.

 

 

Vissza

Közbeszerzési hirdetmény figyelés

Közbeszerzési hirdetmény figyelő szolgáltatásunk segítségével

Magyarország és az Európai Unió országainak (TED) összes megjelent közbeszerzési hirdetményét figyelheti.

Naponta, e-mailben kapja meg az Önt érdeklő új kiírásokat testreszabottan.

Archívumunk segítségével böngészhet a korábban megjelenő hirdetmények között is.

[Tovább]

Közbeszerzési információk

Közbeszerzési információkat tartalmazó aloldalunkon összefoglaljuk a közbeszerzéssel kapcsolatos alapvető tudnivalókat, melyek segíthetik látogatóinkat a hatékony és gyors információszerzésben. A többi között az alábbi témákról olvashat.

[Tovább]

Rólunk

2009 óta foglalkozunk közbeszerzési hirdetmény figyelő szolgáltatással. Szeretnénk, ha a csapatunk az Európai Uniós közbeszerzési információs piac jelentős szereplőjévé válna. Olyan, minden Uniós országra kiterjedő portál rendszer kialakítása a célunk, amelyen keresztül a potenciális pályázók hozzájuthatnak a közbeszerzési kiírásokkal kapcsolatos releváns információkhoz, így nagymértékben megkönnyítenénk számukra új vevők, megrendelések szerzését belföldön és külföldön egyaránt.

[Tovább]

Naptár

Naptárunkkal nyomon követheti, melyik nap hány darab közbeszerzési pályázatnak jár le a beadási határideje.

2018
Április
  • H
  • K
  • Sz
  • Cs
  • P
  • Sz
  • V

Térkép

Érdekli, hogy melyik megyében hány darab aktív közbeszerzési pályázat érhető el jelenleg? Vigye a kurzort a megfelelő megyére, és megtudhatja!

Nuts térkép